Smidt Flórián, az egykori parasztfiúból lett katonatiszt megjárta a Rákosi-korszak börtöneit és internáló táborait, 1956 októberében könnyen megtalálja a jellemének megfelelő cselekvési formát - aki olvasta a Magányos pavilon című regényemet, ismeri életének ezt a szakaszát -, de mihez kezd forradalmár természete a békés és ellentmondásos években? Útja fenyegetések és pusztulás között kanyarog, látja régi bajtársainak tönkrement életét, a rendszer megbúvó és nyílt ellenségeit, találkozik az Államvédelmi Hatóság egykori embereivel. Magánéletét látszólag rendbe hozza a szerelmével, Nagy Zsófival kötött házasság, de itt sem kerülheti el a tragédiákat. Vajon minden fájdalom, bánat, sértődés után is megmarad-e Flórián annak a forradalmárnak, aki még húsz évvel ezelőtt elindult, hogy megvédje az új országot, a nép hatalmát? "Hősnek azt az embert nevezzük, aki középpontjából kimozdíthatatlan" - mondja egy amerikai bölcselő -, vagyis mindig jelleme alapvető előírásai szerint cselekszik. Jó volna hinni, hogy Smidt Flórián sorsa ugyanezt példázza.