Jókai Mór 1871-ben, a Párizsi Kommün okozta riadalmat és reményeket keltő hírek időszakában, a kuruc kor utáni idők felidézésével írta meg a Párbaj Istennel című elbeszélését, majd 1885-ben A cigánybáró című kisregényét.
Kétségtelen, hogy a két elbeszélés közül A cigánybáró az ismertebb, de a Strauss-Schnitzer-operett jóvoltából. Annál érdekesebb visszanyúlni az eredetihez, amely, fura történetének mulatságos romantikája ellenére, szokatlanul illúzió nélküli, sőt romboló erővel festi meg a szegedi boszorkánypörök, a prédául esett földek és földönfutók, a Mária Terézia udvarának fénye alatti sötét árnyékok hazai emberöltőit, a felvilágosodás korának túl sötét előestéjén.
A Párbaj Istennel alighanem ennél is művészibb, sőt jelentékenyebb alkotás. Tragikus feszültsége, sátáni emberábrázolása, a letarolt ország látomása, a háború elembertelenítő hatása, majd a lelkes magyarrá vált német fiatalember és az átok terhelte Isaszeghy család utolsó sarjának idillje, amely a sokfelől eredt magyarság eggyé olvadásának költői jelképévé emelkedik, teszi sokrétűvé ezt az alig harminc-negyven oldalas próza-epikát.