Kettős életű írónak nevezték kortársai a fiatalon elhunyt Lovik Károlyt (1874-1915): nem is ok nékül, hiszen a kitűnő írót harmincéves korára az ország egyik legnagyobb lótenyésztési szakértőjeként is számon tartják. Stíluskészsége, ötletessége a szerkesztésben, gazdag képzelőereje a századelő egyik legkiválóbb novellistájává teszi. Mindent tud a körülötte nyüzsgő világról, különösen a lovat és agarat futtató dzsentriról, s legjobb regényében, A kertelő agár-ban éppen ezt a világot ábrázolja. Regényremeklésének hibátlan szerkezete, stílusának tömörsége és pontossága Csehovot idézi: lírai, hangulatos természetfestő elemei pedig Turge-nyelvre emlékeztetnek. Az aranypolgárban bolondos, különc figurákat vonultat föl, akik egymást és önmagukat gyötrő gonoszkodásaikban is gyermeteg lények: a szórakoztató történet az egymásba fonódó múltnak és jelennek költői lendületű megjelenítése is. Lovik Károly finom iróniája, fölényes tartózkodása új színt jelent a századelő magyar irodalmában: kitaposatlan utakon járt, melyek azután Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula útjaiba torkollnak.