1823 januárjában, zúzmarás napon, szatmárcsekei magányában egy vékony, magas halovány férfi, Kölcsey Ferenc papírra vetette: "Isten áldd meg a magyart." Vajon ismerjük-e az 1810-es évek végének, az 1820-as évek elejének eseményeit? Tudunk-e eleget azokról a szorongásokról és reménységekről, amelyek Kölcsey nemzedékében a kormány jogtiprása meg a nemzeti művelődés első jelei nyomán keletkeztek?
Nem sokkal több mint egy évtized múltán, 1836-ban Vörösmarty Mihály megírta a Szózatot. Már véget ért a leghosszabb és legdrámaibb reformországgyűlés. Csak a minap hurcolták katonák börtönbe az országgyűlési ifjakat. Vajon érezzük-e, értjük-e, hgy miért követi a himnusz zsoltáros hangját a Szózat ércesebb csengése?
A 19. század első felének szenteltük ezt a könyvet. Ez a kor népünk emelkedésének, a honfitársakat elválasztó rendi korlátok lebontásának, a magyar nemzet születésének a kora. Járjuk be újra együtt a várazkozás, a remény, az építkezés, a szabadság, a diadal, a vértelen forradalom útját! Éljük át újra a hősies helytállás példáit, az önfeláldozást, a vereséget és a gyászt! Sorsunkra külön-külön máig meghatározó hatást gyakorolnak.