Kosztolányi 1921-ben írt jelentős történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerónak azonban az a vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli meg kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál - üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dícsérettel nem hódolnak. Nero a korlátlan hatalmat összetéveszti a korlátlan szabadsággal: "Csak most tudom, mi szabad nekem! - kiált fel. - Semmi se tilos." Erőszakosságának, hatalmi tébolyának, a beteg lélek elsüllyedésének minden mozzanatát nyomon kíséri az író, aki ezáltal nemcsak a század egyik legfigyelemreméltóbb lélektani regényét teremti meg, hanem kora demagógiáját is mélyértelműen bírálja.