"Ismerte az embereket, egymáshoz való viszonyukat. Ismerte végzetes kapcsolataikat is. Sorsokat látott, vagy, mivel legelsősorban a gépiességüket látta, jobb, ha azt mondom: sorsocskákat. A bergsoni elmélet szerint mindig azon nevetünk, ami gépies. De a tragikus történések mindig egy kicsit gépiesek is. Meglátni a tragédiában a mechanizmust, nevetni rajta, és ugyanakkor mélyen együttérezni a szenvedőkkel (még olyankor is, amikor ők maguk sem tudják, hogy szenvedők), ez a kettősség adja Kosztolányi művének legsajátosabb báját, különleges vonzóerejét." (Devecseri Gábor)