A ​szerző a szociográfiaszerű írásában a házasságban élők külső párkapcsolatait, e kapcsolatok kialakulásának okait és indítékait, jellemzőit és tartalmi alakulását vizsgálja. Megállapítja, hogy bár nincs kutatási adat e kapcsolatok számszerűségéről, még megfelelő elnevezése sincs, mégis sajátos társadalmi jelenségről van szó.
A külső párkapcsolatokat a szerző főbb jellemzőik alapján két csoportra osztja. Az általa „nemszerelemnek” nevezett külső szexuális kapcsolatban elegendő hivatkozási alap az egymás iránti szimpátia. Jellegzetesen racionalista kapcsolat ez, kimarad belőle a szerelem. Az „újszerelmek” címszó alatt a szerző a törvényes házassággal gátolt viszonyok között kialakult kölcsönös szerelem történetét, tartalmát, szerkezetét, sajátosságait, konfliktusait, személyiségformáló erejét kutatja. Társadalmunk a meglévő házasság (család) összetartásában és nem az új szerelem megélését hozó feltételek előteremtésében érdekelt.
A szerző fejtegetései során gyakran hivatkozik a szakirodalomra, sőt segítségül hívja a szépirodalmat Homérosztól Gyurkó Lászlóig és Tornai Józsefig. Saját kutatásainál interjúkra, vallomásokra, levelekre és beszélgetésekre támaszkodik.