Az eltűnt élet nyomában
Régi lakói a Földnek, tudjátok-e honnan jöttetek? – Erre a kérdésre igyekszik feleletet adni ez a könyv. A XXI.
Tovább...Régi lakói a Földnek, tudjátok-e honnan jöttetek? – Erre a kérdésre igyekszik feleletet adni ez a könyv. A XXI. század embere – hiszen olyan közel van hozzánk – bizonyosan egyre féltőbb figyelemmel fogja óvni a környező természetet, gyógyítva azokat a sebeket, amelyeket rajta a korábbi századok ütöttek. Nem kétséges az sem, hogy táguló érdeklődéssel fogja kutatni az élet történetiségét. Hiszen a két szállóige: „a jelen a múlt kulcsa”, valamint „a múltból érthető meg a jelen”, csak együtt igaz. A paleontológia – 200 éves múltja során – gazdag ismeretanyagot szerzett az egykori életről. Érett az idő az áttekintésre, hiszen az a szemléleti forradalom, amely a biológia és a geológia fejlődését az utolsó évtizedekben meghatározta, messzemenően átformálta az élővilág múltjának kutatására hivatott paleontológiát is. A könyv az élet fejlődésének bemutatásakor elsősorban az új paleontológia nézőpontjából és az új paleontológia kérdésfeltevésével kívánja az olvasó elé tárni a múltat, akkor is, ha olyan régóta ismert csoportokról van szó, mint amilyenek a trilobiták, ammoniták vagy akár a dinoszauruszok…