A Kánkán kikötővárosok matrózkocsmáiból indult el diadalútjára. Először Marseille-t és Toulont vette be rohammal, aztán a fővárost: Párizst. Kánkán zengett a báltermekben és a külteleki mulatságokon, a főurak palotáiban és a kispolgár szerény szalonjában. Végül megjelent a színpadon is, rikoltozva, egy bacchanália vad bakugrásaival rémisztgetve és gyönyörködtetve a publikumot. Offenbach Orfeuszában nyeri el végső "udvarképes" formáját. S e pillanattól kezdve a Kánkán több, mint holmi szilaj, fékevesztett tánc. Különös jelképe a Második Császárságnak, az aranyborjú körül örvénylő körtáncnak, e különös birodalomnak, melynek falait, alighogy felemelték, máris a korrupció, a kegyetlen önkényuralom és a pénz titkos erői repesztették szét. III. Napóleon Párizsa fölött ott zúg hát a Kánkán. Magával sodró, őrjöngő, extatikus tánc. Ritmusában a Danse Macabre feszültsége. Egy birodalom zenéje ez, mely táncolva, rikoltozva, pezsgős poharat emelve a magasba indul el Sedan, az összeomlás felé. A Kánkán regénye nemcsak Offenbach életét mondja el, hanem egy egész történelmi korszakét is