Hogyan kerültek szerzetesek a kommunista elnyomás végrehajtásáért felelős államvédelmi tisztekkel egy perbe? Tényleg minden ÁVH-s gonosz volt? Miért helytelen leügynöközni mindenkit, akinek a neve szerepel a diktatúra belügyminisztériumának megmaradt elhárítási irataiban? És mit vétettek a szaléziak, hogy egyiküket, a szerény és mindig vidám laikus testvért, Sándor Istvánt 1953. június 8-án kivégezték? Miért nevezték őket „munkáspapoknak”? És honnan a szalézi szerzetesek kimeríthetetlen jókedve?

A válaszokat és a részletek megismerését tartalmazza a Don Bosco Szalézi Társasága és az Új Ember Kiadó közös gondozásában megjelent, eddig feltáratlan levéltári források feldolgozásával íródott kötet. A történész-muzeológus szerző, B. Varga Judit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végezte kutatásai nagyobbik részét a kommunizmus, majd puhább változata, a szocializmus politikai rendőrsége által megfigyelt illegalitásban vagy emigrációban élő szalézi szerzetesekről. Az összegyűlt anyagot a Don Bosco Szalézi Társasága tartományi archívuma, az esztergomi Prímási Levéltár és a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár dokumentumaival egészítette ki. Életútinterjúkat készített a diktatúrában a szaléziakkal együtt szenvedő civil kortársakkal.

A kötet kilenc fejezetben tárgyalja a kommunista vallásüldözést itthon és külföldön megélt szaléziak, különösen Ádám László és Edelényi István illegális tartományfőnökök, az osztrák tartományba kényszerült, majd a magyar tartományt 1990-től újjászervező Havasi József és a ma a pesthidegkúti rendházban szolgáló Roboz Etelka nővér kitartó, szerzetesi fogadalomhoz hű életét. Ők akkor és azóta is a legtöbbet áldozták azért, hogy minden kényszer ellenére Isten jóságát közvetítsék a fiatalok felé.