Párizs sokarcú, bonyolult város. Könnyen eltévedne benne, aki térkép nélkül próbálna megtalálni egy bizonyos csöndes kisvendéglőt, a Mennyei Birodalmat, ahol "görög ételleket" ajánl egy kopott táblácska, vagy az Aranyhab Sörözőt keresné, ahol délután a Morani-trió játszik, s a Miramar mozit, ahol színes szuperprodukciókat adnak szerelmesekről szerelmeseknek.
Pedig csak a Montparnasse-ra kell eltalálni, és akkor megvan a napi program! De nehogy hétfőn akarjon valaki "görög ételleket" enni, mert hétfőn a Mennyei Birodalomban szigorúan "zártkörű irodalmi megbeszélések" folynak. Megvitatják egy pohár bor mellett Ducas úr, a régiségkereskedő, remekmívű esszéjét, Lethuit kisasszony ódáját vagy Stéphane Morani bizalmas vallomásait, amelyekkel évek hosszú során át füzeteket rótt tele. Ez a napló abban különbözik sok más naplótót, hogy írója ebben nem az igazat írta, hanem azt, amit igaznak szeretett volna látni. Amíg csak magamagát "bolondította" a naplóval, addig nem volt semmi baj, a baj akkor kezdődött, mikor beavatta a titokba lelki barátnőjét, az ázott veréb külsejű, de finomlelkű Martine-t.
Bonyolult dolog az emberi lélek, de ki gondolta volna, hogy Stéphane Morani lelke még az átlagosnál is sokkal bonyolultabb? S hogy a bizalmas napló nem a megfelelő "térkép" ahhoz, hogy a Mennyei Birodalom lakói kiismerjék magukat útvesztőiben?
Francoise Mallet-Joris francia írónő Fémina-díjas könyve, amelynek kapcsán balzaci tehetségről, a "Balzac szellemének továbböröklődéséről" beszéltek, mesterien idézi fel a Montparnasse világát, utánozhatatlan hangulatát, ebben helyezi el hőseit, sorsukat mindig olyan szakaszban "lesve meg", amikor irigylésre vagy szánalomra méltó fordulat előtt állnak..