Rózsavölgyi ​Márk zeneszerző és hegedűművész, aki az önéletrajza szerint Balassagyarmaton (Nógrád vármegyében) született 1789-ben, a klasszikus verbunkos korának utolsó nagy alakja volt.
Sorsa sok tekintetben hasonlított elődeihez, a magyar tánczene korábbi mesterei (Bihari József, Csermák Antal, Lavotta János) életéhez: ő is szegényen és betegen halt meg (a magyar forradalom első évében). Rózsavölgyi Első Magyar Társastáncának gyönyörű dallamaival került be a táncmuzsika a magyar tánctermekbe. Eleganciája, könnyedsége, bája és pezsdítő ereje éppen megfelelt a hazafias lelkesedésnek.
Rózsavölgyi Prágában részesült magasabb zenei képzésben, majd magyarországi színházaknál játszott, 1833-tól Pesten élt, de az egész országban koncertezett. 1835-ben Bécsbe is ellátogatott, s attól kezdve az európai zenei élet is számon tartotta. 1839-ben mutatták be a Visegrádi kincskeresők c. daljátékát, az Első Magyar Társastáncot pedig 1842 farsangján játszotta először. Kompozícióival érzékenyen reagált a kor társadalmi és politikai eseményeire. Közel 200 „eredeti magyar hangművet” írt, többségük nyomtatásban is megjelent. (Fia, Rózsavölgyi Gyula alapította 1850-ben a Rózsavölgyi és Társa zenei céget, mely a 20. század elejére a legjelentősebb magyarországi zeneműkiadóvá fejlődött.) A magyar reformkor művésztársadalma (Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Egressy Béni) nagyra értékelte tevékenységét. Liszt Ferenc Rózsavölgyi dallamait is feldolgozta két rapszódiájában. Petőfi Sándor, a reformkor és szabadságharc költője kiállt Rózsavölgyiért, majd verssel (Hegedű és koldusbot) búcsúztatta a „csárdás atyját”.
Kötetünkben Rózsavölgyi Márk életét és munkásságát Réti Zoltán, a zeneszerző életművének kutatója mutatja be.